-->

2020. július 24., péntek

Halálos mutációk (Lethal Mutations)


Sajnos, ahogy a való életben is, néha valamilyen véletlen vagy egybeesés miatt a kölyök olyan szinten mutálódik, hogy ellehetetlenül az élete.
Ez a poszt a halálos mutációkat hivatott összegyűjteni.

FIGYELEM!

Kérünk Téged, csak akkor olvasd ezt a bejegyzést el, ha a következő képek, illetve információk nem lesznek Rád túl nagy hatással. 

Innentől saját felelősséggel olvasol tovább. 



Minél súlyosabb a mutáció, annál nagyobb az esélye, hogy a kölyöknek olyan problémákat okoz, amit nem bír ki. 
A Lethal, vagyis halálos mutációk olyan elváltozások, amelyek olyan abnormalitást eredményeznek, hogy az oroszlánkölyök nagyon fiatal korban elpusztul. 
Ezek a mutációk hihetetlenül ritkák, és a legtöbb olyannyira súlyos, hogy még serdülőkor előtt elviszi elszenvedőjét. Ebből adódóan egyik sem örökíthető.
Egészen a születés pillanatától fogva láthatóak, így azonnal tudni fogod, hogy valami nem okés a nőstényed kicsinyével. 
Na lássuk is, melyek a Lioden halálos mutációi...

Kifejezetten kölyköket érintő mutációk

Szájpadhasadás (Cleft Palate): 


A szájpadhasadás a fejen hagy nyomot. Sajnálatos módon mindössze három hónapig él ezzel a mutációval a kölyök.
A szájpadhasadásos kölyök elhalálozik a rolloverkor, mikor betölti a három hónapos kort.

A következő rendszerüzeneteket kapod, ha a kölyköd érintett:
KorÜzenet
0 hónapJaj ne! A kölyköd archibával született-felhasadt a szája. Az orra ketté vált; problémái vannak a légzéssel.
1 hónapA kölyök megpróbál tejet inni, de mindenfelé fröcsköl.
2 hónapA szopással kapcsolatban felmerülő problémák miatt a kölyök alultáplált lett.
3 hónapMivel nem tudott megfelelő mennyiségű táplálékhoz jutni a kölyök, egészségügyi komplikációk miatt elpusztult.



Sziámi ikrek (Conjoined Cubs): 


A sziámi ikerség egy olyan halálos elváltozás, aminek hatására két kölyök egy létfontosságú helyen 'összeolvadt'. A játék egy kölyökként kezeli őket.
A sziámi ikrek elhalálozik a rolloverkor, mikor betöltik a két hónapos kort.

A következő rendszerüzeneteket kapod, ha a kölyköd érintett:
KorÜzenet
0 hónapA nőstényed észreveszi, hogy az egyik kölyke... két kölyök, összekapcsolódva létfontosságú helyeken! Nem biztos benne, hogy egy kölyök, vagy kettő. Ennek ellenére mindketten szopnak, de nem mozognak túl sokat.
1 hónapAmeddig más kölykök ebben a korban járni tanulnak és felfedezik a világot, a kölyöknek problémái adódnak a mozgással. Állandóan elesnek és bajba kerülnek.
2 hónapA kölyök tegnap éjjel meghalt a halálos testi kondíciója miatt.



Küklópia vagy Egyszeműség (Cyclopia): 


Az egyszerműség következtében a kölyöknek csak egy szeme van, kettő helyett. A hatalmas szem elfoglalja az orr járatait is, így nehézkes a légzése.
Az egyszemű kölyök elhalálozik a rolloverkor, mikor betölti az egy hónapos kort.


A következő rendszerüzeneteket kapod, ha a kölyköd érintett:
KorÜzenet
0 hónapA nőstényed észreveszi, hogy az egyik kölyke más, mint a többi... Nem mozog, alig vesz levegőt, hiszen nincs orra és a kevés levegő miatt a szíve hevesen ver.
1 hónapA kölyök tegnap éjjel meghalt a halálos elváltozása miatt.



Extra végtagok (Extra Limbs): 


Ez a mutáció egy olyan halálos elváltozás, ami miatt a kölyöknek extra lábai nőnek, szám szerint hét darab lesz neki összesen.
Az többlábú kölyök elhalálozik a rolloverkor, mikor betölti a hat hónapos kort.

A következő rendszerüzeneteket kapod, ha a kölyköd érintett:
KorÜzenet
0 hónapA nőstényed észreveszi, hogy az egyik kölyke más, mint a többi. Meg sem tudja számolni a sok kicsi lábat! Nagyon aggódik érte, de a kölyök összegömbölyödik és szépen szopik.
1 hónapAmeddig más kölykök ebben a korban járni tanulnak és felfedezik a világot, ez a szegény kölyök vonszolja a testét és keservesen sír. Az étvágya sem jó.
2 hónap A kölyök nem tudja követni az anyját. Gyakran lemarad a többiektől, így inkább bebújik a bokrok alá.
3 hónapA kölyök néha játszik a barlangodban, de a nap túlnyomó részében alszik. Szomorúan néz, mikor az anyja próbálja rábírni a nagyobb aktivitásra.
4 hónapA több láb megakadályozza a kölyök normális fejlődését: lábizmai nem fejlődnek ki tökéletesen. A remegő végtagok miatt nem tud sokáig játszani, és az egészségügyi állapota is láthatóan romlik.
5 hónapA kölyök mássága megakadályozza őt az evésben és a mozgásban.
6 hónapA kölyök tegnap éjjel meghalt a halálos elváltozása miatt.


Harlequin Ichtyosis (Nincs megfelelő fordítás): 



A Harlequin Ichtyosis egy olyan halálos elváltozás, amely azt eredményezi, hogy a kölyök testét vastag, repedt bőr fedi, szőr helyett.
Ez az egyetlen olyan halálos mutáció, amelynek viselői mindannyian ugyanúgy néznek ki, a genetikájuktól függetlenül.
A  kölyök elhalálozik a rolloverkor, mikor betölti az egy hónapos kort.

A következő rendszerüzeneteket kapod, ha a kölyköd érintett:
KorÜzenet
0 hónapÚgy néz ki, mintha a kölyök vastag, kagylószerű kültakaróval született volna. Nehezen lélegzik és problémái vannak a szopással is.
1 hónapA kölyök tegnap éjjel meghalt a nehéz légzésből adódó egészségügyi problémái miatt.



Lipomatosis (Nincs megfelelő fordítás):


A Lipomatosis egy olyan halálos mutáció, aminek következtében a kölyök testét csomók és zsíros daganatok borítják.
A kölyök elhalálozik a rolloverkor, mikor betölti az öt hónapos kort.

A következő rendszerüzeneteket kapod, ha a kölyköd érintett:
KorÜzenet
0 hónapA nőstényed életet adott egy kölyöknek és észreveszi, hogy ő teljesen más, mint a többiek. Csomók borítják a kis testét, de egészségesnek tűnik.
1 hónapA kölyök testét borító daganatok egyre nagyobbak lesznek...
2 hónap A kölyöknek problémái vannak a mozgással. Úgy tűnik, mintha egyes csomók mélyebbre nőttek volna, mint amit kívülről látni lehet.
3 hónapA kölyök már nem játszik a többiekkel, az összes energiáját arra fordítja, hogy fel tudjon állni és elbírja a csomók miatt ránehezedő súlyt.
4 hónapÉszreveszel egy-két csomót a kölyök gerincén és hátán. Az utóbbi időben nem mozog sokat és nagyon szomorú.
5 hónapA kölyök tegnap éjjel meghalt az egészségügyi problémái miatt.



Sellőség (Sirenomelia): 


A sellőség okozza a két hátsó láb összenövését.
A kölyök elhalálozik a rolloverkor, mikor betölti az öt hónapos kort.

A következő rendszerüzeneteket kapod, ha a kölyköd érintett:
KorÜzenet
0 hónapA nőstényed életet adott egy kissé deformált kölyöknek. Nem biztos benne, hogy túl fogja élni, de a kicsi is odamászik a tejért, csak úgy, mint a többiek.
1 hónap A kölyök az első két lábát használja, mászásra. Úgy tűnik, a két, összenőtt hátsó lába nem zavarja,sőt, az emésztését sem gátolja.
2 hónap Más kölykök ebben a korban rohangálnak, egymással játszanak, de ez a kölyök inkább csak a bogarakkal foglalkozik. Kissé kitaszítottá válik így.
3 hónapA kölyök anyja aggódik érte - nem úgy tűnik, mintha az utóbbi időben nőtt volna...
4 hónapA kölyöknek problémái adódtak az emésztéssel és nem evett már pár napja. Halk nyávogása fájdalommal teli.
5 hónapA kölyök tegnap éjjel meghalt az egészségügyi problémái miatt.



Kétfejűség (Two-Heads):


Ez a mutáció hasonlít a sziámi ikrekhez. A két kölyök teste eggyé forrt. A játék egy kölyökként kezeli őket.
A kölyök elhalálozik a rolloverkor, mikor betölti a három hónapos kort.

A következő rendszerüzeneteket kapod, ha a kölyköd érintett:
KorÜzenet
0 hónapA nőstényed észreveszi, hogy az egyik kölyke más, mint a többi. Két szája van, két orra és négy szeme!
1 hónap A kölyök próbálja megtanulni, hogyan kell helyesen játszani és járni, de nagyon szomorú. Inkább csak ülni szeret és a nagy látószögének köszönhetően csodálja a tájat.
2 hónapA kölyöknek problémái vannak az evéssel és a testének kontrollálásával. Tegnap éjszaka rohama volt.
3 hónapA kölyök tegnap éjjel meghalt a deformált feje miatt.



Kölyköket és felnőtteket is érintő mutációk

Süketség (Deaf): 


Jelenleg ez az egyetlen olyan halálos mutáció a játékon belül, amelynek elszenvedői akár a felnőttkort is megélhetik, illetve az is igaz erre a mutációra, hogy nem változtatja meg olyan drasztikus módon (sőt, egyáltalán nem) az oroszlánod kinézetét, mint a többi halálos muti.
A süket nőstények nem vadászhatnak, a béták nem mehetnek járőrözni és királyok sem lehetnek.
A Deaf nőstény meghalhat terhesség alatt is, ám ha rendeltetése Broodmotherre (azaz dajkára) van állítva, nem halhat meg, miközben gondozza kicsinyét.
Ami egyedi a süket oroszlánok esetében, hogy az alap egészségügyi rendszerüzenetektől eltekintve másfajta, süket oroszlánokra specializálódott üzeneteket is kaphatsz.
Az oroszlánod bármikor meghalhat 4 hónapos és négy éves kor között. Ha megéli a négy éves kort, a következő rolloverkor elhalálozik.

A következő rendszerüzeneteket kapod a kölyök megszületésénél, ha a nőstényed süket kölyköt hozott világra:
KorÜzenet
0 hónapA kölyök teljesen átlagos; nincs látható különbség közte és a többi kölyök között, de nem reagál anyja hívószavára.


A következő rendszerüzeneteket kapod, ha az oroszlánod érintett és elkezd növekedni:
(Az üzenetek csak akkor jelennek meg, ha az oroszlánod 3 éves, vagy annál idősebb)
Ha <név> nem figyelt volna fel a rázkódásra a talajon, akkor egy gnú csorda halálra taposta volna őt. 
Ha nem céloz rosszul egy leselkedő orvvadász hamar véget vethetett volna <név> életének.
Egy közeledő hiéna falka majdnem megette vacsorára <név>-t. Szerencsére egy másik oroszlán szétzavarta őket, mielőtt <név> egyáltalán észlelhette volna, hogy leselkednek rá a hiénák.
Észreveszed, hogy <név> egy virágot szagol a barlangod mellett. Eldöntötte, hogy ma itthon marad, hogy ne zavarja a többi falkatagot. Mikor észrevesz téged, mosolyog és egy furcsa nyávogással köszönt.
Lehet, hogy a süketség mégsem olyan rossz. Felfedezés közben egy színes madár úgy döntött, hogy kitünteti magát, mint a legjobb barátod, és egyfolytában csiripel és rikácsol... Nagyon, nagyon hangosan. Irigy vagy, hiszen <név> tudomást sem vesz erről a tollas idiótáról.

Ha meglátogatod a süket oroszlánod oldalát, a következő speciális rendszerüzeneteket kaphatod: 
<név> nem hallja, hogy közeledsz, de úgy tűnik, mindig tudja, ha a közelben vagy. Mikor megkérdezed őt erről, azt feleli, elárult a szagod! Talán itt az ideje egy kirándulásnak az itatóhoz?
Megpróbáltál elmesélni egy vicces sztorit <név>-nek, ami a minap felfedezés közben történt veled, de ő nem reagált a vicces résznél. Úgy tűnik, a történeted süket fülekre talált...
 Felriadtál, hiszen <név> köveket rendezgetett a barlangban. Úgy látszik, nem vette észre, milyen hangos! 
<név> mérgesnek tűnik, amiért ő nem mehet vadászni a többiekkel. Megpróbáltad elmagyarázni neki, hogy csak a fenyegető ragadozóktól akarod megóvni, de mikor rájöttél, hogy a monológod falra hányt borsó, nem folytattad. Helyette hozzábújtál és megnyugtatóan szaglásztad őt.

Sajnos, ha eljött a süket oroszlánod ideje, a következő rendszerüzenetek egyikét kaphatod: 
Megtalálták <név> élettelen testét a territóriumod peremén. Úgy látszik, lelőtték a kószáló emberek. Persze, nem hallhatta őket közeledni.
A falkád tagjai megtalálták <név>-t borzalmasan megcsonkítva nem messze az egyik vadászhelytől. A sebekből ítélve, egy rosszindulatú elefánt ölhette meg őt. 
Ma a falkád tagjai gyászolják <név>-t. A folyó mellett bóklászott és nem látta a közeli krokodilokat. Az egyik falkatag figyelmeztette őt, de más túl késő volt... 
Egy leselkedő leopárd elkapta <név>-t és hamar megölte őt.
Bár hallotta volna <név> a kígyófészekből áradó csörgést! Jaj, a figyelmeztetés nem talált megértésre és az anyakígyó gyorsan ütött.

Mutáció eltávolítása

Ahogy már a Mutáció masterpostban is írtuk, a mutációk eltávolíthatóak. Ha nem szeretnéd, hogy a kölyköd meghaljon, használhatsz rajta Safou gyümölcsöt (Safou Fruit), ami gyakorlatilag eltörli a mutációját.  


Található: Monkey Business (A majom üzlete; 1000 SB)

A mutációk kitenyésztéséről ITT olvashatsz. 

A mutáció tartósítása

Mivel a halálos mutációval rendelkező oroszlánok jóval előbb életüket vesztik, természetes lehet, ha aggódsz a szeretett mutis oroszlánodért. Ahhoz, hogy megőrizd őt jelenlegi állapotában, két tétel segíthet Neked. 

Medúza (Jellyfish): 



Ez a tárgy lefagyasztja az általad választott kölyköt, örökre. Nem fog öregedni, nem tudod tréningezni, nem lesz éhes és nem fog romlani a kedve sem. Egy órád van, miután rátetted ezt a tételt, hogy visszafordítsd a folyamatot. (A tételt visszakapod.)
Akkor tudod lefagyasztani az oroszlánod, ha van neki szabad helyed (Frozen Slot).
Található: Jackpot nyeremény a helyvásárláskor (Slot).

Turritopsis Medúza (Turritopsis Jellyfish):



Ez a tárgy lefagyasztja az általad választott serdülőt vagy felnőtt oroszlánt, örökre. Nem fog öregedni, nem tudod tréningezni, nem tudod szaporítani, nem küldheted vadászni, járőrözni, nem lesz éhes és nem fog romlani a kedve sem. Egy órád van, miután rátetted ezt a tételt, hogy visszafordítsd a folyamatot. (A tételt visszakapod.)
Akkor tudod lefagyasztani az oroszlánod, ha van neki szabad helyed (Frozen Slot).
Található: Oázis, 5 GB


GYIK

K: Eltávolíthatom az oroszlánomról a mutációt?
V: Igen. Ha nem szeretnéd, hogy az oroszlánodnak mutációja legyen, vagy szeretnél megmenteni egy halálos mutival rendelkező orit, mielőtt meghal, használj Safou gyümölcsöt (Safou Fruit). A Majom üzletéből (Monkey Business) tudod megvenni, 1000 SB fejében.

K: Az egyik nőstényemnek született egy halálos mutis kölyke! Hogy menthetem meg a haláltól?
V: Használhatsz Safou gyümölcsöt, hogy eltüntesd a mutációját, vagy használhatsz medúzát is, hogy lefagyaszd az oroszlánt. Mindkét féle Jellifish-hez szükséged van legalább egy szabad helyre (Frozen Slot).

K: Van rá esély, hogy öröklődjön egy halálos mutáció?
V: Csak a süketség (Deaf) esetében. Ha a nősténynek Lion Scrotumot (Oroszlángolyó) adsz, 25% esély van rá, hogy örökíti a mutációját.
Az összes többi halálos muti a kölykökre specializálódott.

K: Ki és mi volt a legelső halálos mutis oroszlán az oldalon?
V: Chernobyl, akinek Extra Limbs, vagyis extra végtagok mutija van. 2014 április 26.-án született, évekkel később, mint a valódi chernobili katasztrófa. Milyen fura időzítés...

K: Néhány mutáció nagyon felkavar... Van rá lehetőség, hogy a játékomból teljesen töröljem őket és az esélyt a kitenyésztésükre?
V: Sajnos nem lehet a kitenyészthető mutációkat blokkolni. Az egyetlen mód a képek blokkolása programokkal. Ha szeretnéd kipróbálni ezt a programot és blokkolni az egyes mutikat, ez a link a segítségedre lesz: https://kb.iu.edu/d/acpv

K: Van olyan halálos muti, ami nem specifikus?
V: Nem, nincs. Hímek és nőstények esetében is előforodulhatnak ezek a mutációk. Ez azt jelenti, hogy nyugodtan megváltoztathatod a halálos mutival rendelkező kölykök nemét (Bár felelsleges, hiszen szaporodni nem tudnak).

K: Meghalhat a halálos mutációban szenvedő kölyköm, mielőtt eljön az ideje?
V: Igen, ha nincs dajkához kötve, meghalhat az alacsony kölyök túlélési csíkja (Cub survival bar) miatt. DE! az, ha dajkához kötöd a halálos mutis kölyköd, nem jelenti azt, hogy ez megóvja őt a 'természetes' haláltól; tehát például egy dajkához rendelt Cyclopia-s kölyök ugyanúgy meg fog halni egy hónapos korában

K: Lehet a süket oroszlánom király?
V: Nem. A süket nőstények nem vadászhatnak, a béták nem mehetnek járőrözni és királyok sem lehetnek. Ezen kívül egy Deaf nőstény még mindig lehet dajka.

K: Meghalhat a süket nőstényem, miközben a kölykeit gondozza?
V: Nem. Ha egy süket oroszlán gondozza a kicsinyeit, az esélye a halálra elnapolódik, ameddig a kicsik be nem töltik az öt hónapos kort.

K: Meghalhat a süket nőstényem, mikor terhes?
V: Igen. Ezen mutációval rendelkező oroszlánok esetében ajánlot Instant Cub Delivery Feathert, vagyis Azonnali Születés Tollat használni.

K: Van rá mód, hogy növeljük az esélyét a halálos mutáció kialakulásának?
V: Igen. Az alacsonyabb termékenységgel bíró nőstényeknek nagyobb az eséllyel hozhatnak világra halálos mutációs kölyköt, mint a magasabb termékenységi szintű társaik. Mindenesetre ennek az esélye iszonyatosan kicsi. A legjobb eredményeket úgy tudod elérni, ha fedezteted a nőstényed, majd Cotton Root Bark-ot, vagyis Gyökérpamut kérget adsz neki, ezáltal ő el fogja veszíteni az almát. Ezzel a módszerrel nő az esélye a mutáció kialakulásának, egyben a halálos mutáció kialakulásának is.
Láttunk már olyat is, hogy mindenféle segédeszköz és tárgy nélkül halálos mutációja lett egy kölyöknek, de ennek annyira kicsi az esélye, hogy szinte elenyésző.


Fordította: Opti és Honey

2020. július 18., szombat

Felnőtt mutációk (Adult Mutations)



Ebbe a kategóriába azok a mutációk tartoznak, melyek nem halálosak, de csak felnőtt oroszlánokon válnak láthatóvá.
Mikor a Sólyom szeme (Falcon's eye) opcióval ellenőrizzük a kölykünket, előfordulhat, hogy megtudjuk: felnőttkori mutációja van. Na de ne szaladjunk ennyire előre...

Mi az a Felnőtt mutáció (Adult Mutation)?
A felnőtt mutációk csak és kizárólag felnőtt korú, tehát két évesnél idősebb oroszlánnál mutatkoznak meg. Erre egyetlenegy kivétel van.
Addig nem tudod pontosan, milyen mutija van a kicsikének, ameddig meg nem nő. Egészen eddig a mutációnál Adult Mutation Present felirat lesz, ha a téma érinti a kölyköt.

Tartsunk Peach Bellinivel a kalandjai során. Peach egy nőstény kölyök, és tenyésztési tárgyakat használtunk az anyukáján. Ez nem garantálja, hogy Peach muti lett, de derítsük ki!

Ő itt Peach


Ahogy láthatod, ez a mutációkra vonatkozó rész az oroszlánok profilján. Alapjáraton (ha nincs születéskor is látható mutációja) Not Checked, azaz nem megvizsgált, ismeretlen a mutáció státusza. Ez nem jelent semmit sem; ettől függetlenül lehet felnőtt mutijuk, de benne van a pakliban, hogy teljesen 'átlagosak'. Ennek ellenére mindig jó biztonságosan játszani, és úgy kezelni az összes kölyköd, mintha rejtett mutációja lenne... 

Térjünk rá az izgalmas részre! Hogy fogjuk akkor pontosan kideríteni, egészséges-e a kölyök? 
Szimplán nyomja rá a Not Checked feliratra. Ez majd elnavigál a sólyomhoz. 
Vagy pedig választhatod a nehezebb utat: menj a Kereszteződésekhez (Crossroads), keresd meg a Scrying Stone&Wardrobe (Jövendölés&Gardrób) helyet és görgess le a sólyomhoz.

Szóval, itt vagyunk. Lássuk, mit mond a sólyom...


Megérkezel a pusztába és, hallva a megkülönböztető jelül ható sólyom károgását, megközelíted a központot. Mit fog felfedni ma a Szem?

A Sólyom Szeme észleli az abnormalitást a kölyködön. Nem tud konkrétumot mondani, de tudni fogod, mit tartogat a jövő... 

Melyik fiatal oroszlánt akarod megvizsgáltatni, hogy van-e mutációja? 

Kérlek vedd figyelembe: Ezzel a lehetőséggel megtudhatod, hogy van-e felnőtt mutációja a kölyködnek. Nem fogod konkrétan megtudni, melyik mutációról van szó, már, ha van valamilyen elváltozás. Azok a kölykök, amelyeknek már születéskor is látható mutijuk van, nem jelennek meg a listában. 

Bár mindkét esetben 60 SB-t kell fizetned a sólyomnak, számít, hogy választod ki a kölyköt, akit szeretnél alávetni a vizsgálatnak.
Ha a kölyök nevét választod ki a listából, a kölyök mutáció státusza frissülni fog az adatlapján.
Ha az ID-je alapján választod ki a kölyköt, nem fog frissülni az adatlapja.

Ez a lehetőség azért lett bevezetve, hogy másik játékos kölykét is le tudd csekkolni, ha például szeretnéd megvenni. Hogy elkerüljék a készítők a csalás lehetőségét, ezzel az opcióval nem frissül a kölyök muti státusza, akkor sem, ha a Te falkád tagja.

Kiválasztjuk Peach Bellini-t a neves lehetőséggel és nézzük meg, mi történik!


Oh... Oh Kedvesem. Attól tartok, rossz hírekkel kell szolgáljak. Valami nem stimmel a kicsikéddel, Peach Bellinivel. Nagyon sajnálom. 

Semmi ok a szomorkodásra! Hát ezt akartuk elérni!

Ha Peachnek nem lenne felnőtt mutija, a következő üzenetet adná át Neked a Sólyom:



Jó híreket hoztam Neked! A kicsikéd, Peach Bellini, makk egészségesnek tűnik! Boldog vagyok, hogy ilyen örömteli üzenettel szolgálhatok Neked! 

Na, menjünk is vissza Peach oldalára! 


Ahogy látod, a mutáció szekciója frissült; azt írja, Adult Mutation Present (Felnőtt korban kiderülő mutáció).
Melyik felnőtt muti érinti őt? Nem tudjuk, hiszen még csak egy parányi, öt hónapos kölyök. És nem is tudjuk meg, ameddig fel nem nő! Adjunk neki néhány korosodást felgyorsító tételt.

**Egy Öregítő kővel (Aging Stone), egy Öregítő Kristállyal (Aging Crystal) és egy rolloverrel később...**



Peach Bellini kivirágzott; egy csodálatos Pihés sörényű (Mane Fluffy) kisasszony lett! A Double Uterus, vagyis dupla méh szintén szuper lett volna, de sajnos nem válogathatunk.



Ha úgy döntesz, tovább olvasol, megismerkedhetsz az összes felnőtteket érintő mutációval, illetve csatoltunk egy GYIK-szekciót is a poszt legvégére. 


Kifejezetten nőstényeket érintő felnőtt mutációk

Dupla méh (Double Uterus): 


Ez a mutáció 2018 júniusában került bevezetésre, a karomnélküli (Clawless), a süket (Deaf) és a fogatlan (Toothless) mutációk mellett.
Ez az egyike a három felnőtt elváltozásnak, ami kompatibilis a pózokkal.

Kívülről semmilyen látható jele nincs a nőstény elváltozásának. Belülről viszont nagyon is mások: két méhük van, így képesek kétszer annyi utódot kihordani, mint amennyit egy 'átlagos' nőstény.
Az alom soha nem áll páratlan számú kölyökből. Csak kettő, négy, hat, vagy nyolc kicsinek adhatnak életet.

Ez a mutáció nagyon hasznos a különböző tenyésztési projektekhez (Breeding projects). Lehetőség van rá, hogy kétszer több kölyök szülessen egy terhességből és, ha használsz tenyésztési tárgyakat a nőstényen, az az összes kicsikére hatással lesz.

Tippek:

  • Ha egy ilyen nőstényed van egy terhesség alatt hordhatja ki két király gyermekeit. 
  • Nem fedeztetheted ugyanazzal a hímmel kétszer a DU nőstényed. 
  • Az első fedeztetés határozza meg a kicsikék számát. Ezáltal:
  • Ha fedezteted, majd újra, immáron Mennyország Gabonája (Grain of Paradise) és Bivalygolyók (Buffalo Scrotum) használatával; elvesztegeted a két tenyésztési tételt. A második fedeztetésből származó kölykök számát soha nem tudod módosítani. 
  • A második fedeztetés csak a kölykök felének írja felül a genetikáját. (A második király genetikája is hatással lesz a kölykök felére.)
  • Sosem KÖTELEZŐ kétszer fedeztetned a nőstényt.
  • Használhatsz Oroszlángolyót (Lion Scrotum) a DU nőstényen. DE! csak 5%-os esély lesz rá, hogy örökíti a mutációját. 
  • Ha Okkersárga Rágókövet (Ochre Gnawrock) vagy más, ehhez hasonló tételt használsz az első fedeztetésnél, az csak az első fedeztetésből származó kölykökre lesz hatással.

Tollszerű sörény (Mane Feathery): 


A tollszerű sörény mindenféle feltétel nélkül megjelenhet a nőstényen. 


Pihés Sörény (Mane Fluffy): 



A pihés sörény mindenféle feltétel nélkül megjelenhet a nőstényen. 



Bodros sörény (Mane Frizzy): 


A bodros sörény mindenféle feltétel nélkül megjelenhet a nőstényen. 


Rojtos sörény (Mane Fuzzy):


A rojtos sörény mindenféle feltétel nélkül megjelenhet a nőstényen. 


Fenséges sörény (Mane Imperial): 



A Fenséges sörény 2018 márciusában került bevezetésre, a Bolyhos sörény (Mane Villous) kíséretében. Ez volt az első felnőtt mutáció, ami csak bizonyos feltételek mellett tud beteljesülni (de nem 100%).
Akkor léphet fel, ha a nőstény kölyök Royal sörényformával (Royal Maneshape) születik. Ez a sörényforma a következő kombókkal érhető el:

Parent OneParent Two
BarbaryHellraiser
BarbaryHellraiser
BarbaryRoyal
BarbarySideburn
BarbaryThick
BarbaryTufted
HellraiserRoyal
HellraiserSideburn
RoyalRoyal
RoyalSideburn
RoyalThick
RoyalTufted
SideburnThick
SideburnTufted

A Fenséges sörényt nem örökölheti a kicsi lány, ha nem Royal sörényformával rendelkezik!

Használhatsz Oroszlángolyót (Lion Scrotum), hogy örökítse a mutációt, de annak érdekében, hogy örökítse a mutációt, muszáj használnod Okker Sónyalókát (Ochre Saltlick) a Royal sörényű szülőn!
Ha önmagában LS-ot használsz csak a nőstényeden, nem fog öröklődni a mutáció az egyéb sörényformájú kölyökre. A Royal sörény feltétele a mutációnak. 


Nemes sörény (Mane Noble): 



A Nemes sörény 2019 szeptemberében került bemutatásra, a Primal agyarak (Primal Fangs) mellett. Ez a mutáció ugyanúgy működik, mint a Mane Imperial, azzal a kulcsfontosságú különbséggel, hogy itt a szülőknek kell, hogy meghatározott sörényformája legyen, hogy lehetségesen megjelenjen a muti a nőstény kicsinyükön.
Regal és Sideward párosításból születhet lehetséges mutáció jelölt kisoroszlán. Nem számít, melyik szülőnek melyik sörényformája van.

Regal
Sideward



Zilált sörény (Mane Ruffled): 


A zilált sörény mindenféle feltétel nélkül megjelenhet a nőstényen. 


Csenevész sörény (Mane Scruffy): 


A csenevész sörény mindenféle feltétel nélkül megjelenhet a nőstényen.


Bozontos sörény (Mane Shaggy): 


A bozontos sörény mindenféle feltétel nélkül megjelenhet a nőstényen.


Selymes sörény (Mane Silky): 


A selymes sörény mindenféle feltétel nélkül megjelenhet a nőstényen.


Pajkos sörény (Mane Succubus): 


A pajkos sörény 2019 októberében került bevezetésre a Túlnőtt nyelv (Overgrown Tongue) mutációval együtt.
Van rá esély, hogy megjelenjen a felnőtt nőstényen, ha a következő sörényformájú oroszlánokat párosítjuk:

Parent OneParent Two
DiabolicHellraiser
DiabolicIncubus
HellraiserIncubus

Nem számít, melyik szülőnek melyik sörényformája van a felsoroltak közül. 


Bolyhos sörény (Mane Villous): 


A Bolyhos sörényt 2018 márciusában mutatták be, a Fenséges sörény (Mane Imperial) mellett.
A Mane Villous mindenféle feltétel nélkül megjelenhet a nőstényen.


Pofaszakállas sörény (Mane Whiskered): 


Ez a mutáció 2016 májusában került be a játékba.
A pofaszakállas sörény mindenféle feltétel nélkül megjelenhet a nőstényen.


Túlnőtt bunda (Overgrown Fur):


Az OG Fur 4000 SB-ért vehető meg a Carion Shop-ban, a januári event alatt, mint Mutie on Demand. (Erről bővebben a sima mutációs posztban olvashatsz.) Gyakorlatilag applikátorként működik; olyan felnőtt nőstényre teheted rá, akinek nincs más mutációja és nem használtál hozzá pózt, vagy nincs pózolva.

A túlnőtt bunda nagyon kicsi eséllyel, de öröklődhet, még Lion Scrotum és egyéb más tenyésztési tétel nélkül is. 
Ez a mutáció nem jelenik meg random egy-egy nőstényen; ez applikálható, vagy pedig kitenyészthető, Overgrown Fur anyával.


Kifejezetten hímeket érintő felnőtt mutációk

A következő mutáció csak hímek esetében fordul elő. 
Ha a hím kisoroszlánodnak felnőtt mutációja van és Kölyök-nemváltoztatót (Cub Sex Changer) használsz rajta, a mutáció elveszik. Újra átváltoztatva a nemét nem 'jön vissza' a mutációja.

Sörényhiány (Maneless):


A Sörényhiány egy egyedi mutáció, amit csak hímek kaphatnak meg. Azonnal látszik, ahogy a kölyök serdülővé válik. Eddig ez az egyetlen hímekre ható felnőtt mutáció.


Mindkét nemet érintő felnőtt mutációk



Az itt felsorolt mutációk mindkét nemnél jelentkezhetnek, de csak felnőtt korban. Nyugodtan lehet Cub/Adult  Sex Changer-t  (Kölyök/Felnőtt nemváltoztató) használni, mindenképp megmarad a muti, mivel nőstényeket és hímeket is egyaránt érintenek. 


Túlnőtt karmok (Overgrown Claws): 


A túlnőtt karmok mutációja az egyik annak a három felnőtt mutinak, ami kompatibilis a pózokkal.  


Túlnőtt fogak (Overgrown Teeth): 


A túlnőtt fogak mutációja az egyik annak a három felnőtt mutinak, ami kompatibilis a pózokkal. 


GYIK



K: Mi az az AMP?
V: Adult Mutiation Present, tehát felnőttkorban kiderülő mutáció. Sokkal egyszerűbb és gyorsabb ezt kiírni, mint azt, hogy Adult Mutation Present. 

K: Tudok valahogy mutációt tenni az oroszlánomra?
V:  Az Overgrown Fur (Túlnőtt bunda) az egyetlen felnőtt mutáció, amit applikátorként meg tudsz szerezni és az általad választott nőstény oroszlánra rátenni, ha nem pózolt és nincs még más mutációja.
Ezen kívül van még néhány Mutie on Demand, amiről bővebben EBBEN a cikkünkben olvashatsz.

K: Ki tudom választani, vagy befolyásolni tudom, melyik felnőtt mutit kapja meg az oroszlánkölyköm?
V: Nem igazán... Annak érdekében, hogy a kedvenc felnőtt kori mutációs oroszlánhölgyed örökítse a mutációját, adhatsz neki Lion Scrotum-ot (Oroszlángolyót), így erre mindössze 25% esély lesz. Ennyi elég is ahhoz, hogy lehetséges legyen, hogy örökítse az anyuka a mutiját. Ha a mutáció megjelenéséhez szükség van valamilyen feltételre, nyilván annak is meg kell lennie. (Például Mane Noble)
A kétméhű (Double Uterus) nőstényeknél a LS csak 5% esélyt ad az örökítésre.

K: Hogyan tudom meg, melyik felnőtt muti érinti a kölyköm?
V: Egészen addig titok marad, ameddig a kölyök fel nem nő. Ha használtál LS-ot, simán előfordulhat, hogy random mutációja lett, és nem örökölte az anyukájáét.
A hímeknél egyetlen egy felnőttkori mutáció létezik, így egyértlemű lesz, hogy a sólyom Maneless mutit jósól neki.

K: Ha megváltoztatom egy felnőtt mutis kölyök nemét, el lesz törölve a mutija?
V: Igen. A nem-specifikus mutációkon nem lehet használni nemváltoztatót. Ha például van egy Mane Fizzy nőstényem és megváltoztatom a nemét, egy tök átlagos, mutáció nélküli hímet kapott.
Mindezek alól kivételnek számít a Túlnőtt fogak és karmok mutáció, hiszen az mindkét nemnél előfordulhat.

K: Meghatározza a kölyköm sörényformája, milyen mutációja lesz a jövőben?
V: Csak a Royal sörényforma és a Mane Imperial mutáció esetében, de még így sem garantált a mutáció. A többi mutációt nem befolyásolja, milyen sörényformával született a kölyök.

K: Működnek a pózok a felnőtt mutációkon?
V: Az applikálható pózok és a fészekrakó póz csak a következőkkel kompatibilis: dupla méh, túlnőtt karmok, túlnőtt fogak.
A többi felnőttkori mutációval rendelkező oroszlánok nem tudnak pózolni.

K: Öröklődhetnek a felnőttkori mutációk?
V: Egyes esetekben néhány feltétel mellett igen. Természetesen csak a túlnőtt bundánál van nagyon kicsi esély rá, hogy az anya örökíti a mutációját.

K: Ha CRB-t (Gyökérpamut kéreg), GMO tehenet és/vagy Oroszlánhúst adok a nősténynek, nő az esély, hogy örökíti a mutációját?
V:  Nem kifejezetten. Ezek a tételek általában növelik meg a mutáció esélyét, nem feltétlenül csak a felnőtt mutik kialakulását segítik elő.

K: Megjelenhetnek az AMP-k random egy-egy oroszlánon?
V: A legtöbb esetben igen, ha annak a bizonyos mutációnak nincsenek feltételei, mint például a Mane Imperial-nak, vagy nem öröklődhet természetesen (Overgrown Fur).

Fordította: Honey
Képek forrása: https://www.lioden.wiki/

Áprilisi találkozások

 

Népszerű bejegyzéseink